MÉZES RECEPTEK
Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntjük az IGAZIMÉZ honlapján. Mi méhészek bízunk benne, hogy sok hasznos információhoz fog jutni e lap böngészésével, mivel az utóbbi időben sok "mézhamisításos" botrány miatt a fogyasztók bizalma megrendült az üzletekben kapható termékek irányába. Engedje meg, hogy beköszöntőmben röviden bemutassam a méhész társadalom büszkeségeit, akik az oldal hitelességéhez hozzájárultak:
Ananászos-mézes sertéskaraj

Elkészítési idő: 3 óra
Hozzávalók: (4 személyre) 60 dkg sertéskaraj, 1,5 dl ananászlé, 8 szelet konzerv körananász, olaj, 1 evőkanál mustár, só , 1 dl méz

A sertéskarajt hosszában 2-3cm mélyen, két csíkban bevágjuk. Az ananászkarikákat félbevágjuk és felét a mélyedésekbe helyezzük.

Az ananászlevet, a mustárt és a mézet összekeverjük, és ráöntjük a karajra. Egy tepsit vékonyan kikenünk olajjal, belefektetjük a karajt, és ráöntjük a mártást. Középmeleg sütőbe téve másfél órán át sütjük, közben többször meglocsoljuk a mártással. Ha nagyon besűrűsödik, vízzel felhígítjuk.

Amikor elkészült, kivesszük a sütőből, tetejére halmozzuk a maradék ananászokat, és a sütőbe visszatéve, 1-2 perc alatt átforrósítjuk. Kivesszük, felszeleteljük, burgonyapürével körítjük, és muskotályos borral kínáljuk.

 

Csirkeflekken illatos, mézes mártással

Elkészítési idő: 120 perc és 2 óra érlelés
Hozzávalók: (4 személyre)
4 csirkecomb, 15 dkg vaj, 2 dl narancslé, 1 dl méz, 1 citrom, 0, 5 dkg őrölt mustármag, 1 csokor petrezselyem zöld, csipetnyi só

Kisebb lábasban felolvasztjuk a vajat, majd beleöntjük a narancslevet és a mézet. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az őrölt mustármaggal, majd közepes lángon 2-3 percig pároljuk és kihűtjük.

A csirkecombokat megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, majd tepsibe helyezzük. Ráöntjük a mézes keveréket, lefedjük és hűtőbe téve két órán átérleljük.

A pácolt csirkecombokat flekkensütőben 40-45 percig sütjük, közben a páclével gyakran öntözzük, és néha megforgatjuk. Sós burgonyát adunk hozzá köretnek.

Fahéjas-mézes alma

Hozzávalók:

  • 4 db alma
  • fél cirom leve
  • fél marék mandula vagy dió
  • 1 teáskanál fahéj
  • 1 evőkanál méz

Elkészítés

A négy almát durvára reszelem, rányomom a fél citrom levét. Beleaprítom a mandulát, rászórom a fahéjat, belerakom a mézet. Jól összekeverem, majd 5-6 perc alatt fedő alatt a mikróban megpárolom.